| Sziget,
mint mindig
Fesztiválok a Fesztiválban
Idén augusztus 4-tõl 11-ig várja látogatóit,
immár 12. alkalommal a Sziget Fesztivál. A nemzetközi kulturkemping
Magyarország EU-s csatlakozásával ma már teljes joggal az európai
kulturális vérkeringés szerves része és egyik meghatározó, multikulturális
eseménye. Az idei Fesztivál több mint 60 helyszínen köztük öt,
különbözõ stílust bemutató nagyszínpadon - ezernyi programot ígér,
ahogy ezt már megszokhatta a Sziget közönsége.
A Sziget Fesztivál több mint egy évtizedes fejlõdéstörténete
során immár véglegesen kialakította arculatát és ma már az öreg
kontinens fesztiváljai között is egy egyedi, több szempontból kiemelkedõ
rendezvényként tartják számon. A Fesztivál természeti környezete,
a programok sokszínûsége, a szolgáltatások színvonala és nem utolsó
sorban az alacsony árak miatt nemcsak a hazai fesztiválközönség,
de a többi európai, sõt azon túli országok fiatalsága számára is
kedvelt rendezvény. A tavalyi Szigeten készült felmérés szerint
a megkérdezett külföldi vendégek 81.3%-a, a magyar látogatók 92.5%-a
jelezte, hogy idén is eljön a Fesztiválra, ahol a hangulat és a
kulturális sokszínûség a legnagyobb vonzerõ.
Mára már közismert, hogy a Sziget több, mint egy
fesztivál: a Sziget több fesztivál is, egyben. Például a djuice
Világzenei Nagyszínpad egy Világzenei Fesztivál, nemzetközi mércével
is kimagasló programsorozattal, a világ legjobb elõadóival, feltörekvõ
csillagaival. A Sziget elektronikus zenei megasátra, az idén Globe
Party, egy Elektronikus-zenei Fesztivál, tengerentúli és európai
elõadókkal, a stílusok legnagyobb neveivel. A Sziget Hammer World
színpada a Metálosok Fesztiválja, a délutántól hajnalig tartó koncertáradatával,
a mûfaj kiemelkedõ zúzós bandáival. A Sziget WAN2 Színpada egy Stíluskavalkád
Fesztivál, ahol a világ számos fesztiváljait és nagyvárosok koncerttermeit
megjárt bandák lépnek fel, képviselve a zenei stílusok sokszínûségét.
A Sziget roma sátrának programja egy Roma Kulturális Fesztivál,
ahol indiai, holland, osztrák, francia, szerb, török, cseh, macedón,
román, spanyol és Kanadából érkezõ fellépõk mutatják be a színes
roma kultúrát. De külön fesztiválként megállná a helyét a Sziget
Színházi- és Táncsátra is, ahol idén többek mellett - Angliából,
Bulgáriából, Franciaországból, Tunéziából, Izraelbõl és Dél-Afrikából
is érkeznek fellépõk. Mára már tehát közismert, hogy a Sziget nem
csak egy nagyszínpad, hanem egy multikulturális programáradat,
ahol mindenki megtalálja a kedvére valót.
A Nagyszínpad programfelhozatala, bár jelenleg még
nem teljes és ez nem a szervezõk hiányosságát, hanem inkább egy
kis ország fesztiválszervezõinek küzdelmeit jellemzi számos nemzetközi
banda fellépése már biztos az idei Sziget Nagyszínpadon. Fellép
itt majd az angolszász, gitárcentrikus popzene egyik legismertebb
németországi helytartója, a Reamonn. A zenekar melynek új albuma
idén jelent meg Beautiful Sky címmel az elmúlt években olyan bandákkal
turnézott, mint a HIM, a Guano Apes vagy a Bon Jovi. Ellátogat az
idei Szigetre egy igazi reggae-klasszikus, a Third World. A zenekar
azon reggae-hullámon lett a világ egyik legnépszerûbb jamaikai csapata,
amelyen Bob Marley is bevonult a popzene történetébe. A misztikus
és obskurus japán zenei színtér metál-szekciójának hazánkban még
kevéssé ismert reprezentánsa elsõ ízben szerepel a Szigeten. A háromtagú,
elsõ albumát 1997-ben megjelentetõ Electric Eel Shock 2004-es albumának
címe mindenestre üzenetértékû, ráadásul a zenekar turnézási szokásait
ismerve (a banda tulajdonképpen három éve folyamatosan úton van)
rendkívül helyénvaló: Go Europe. A zenekar, amely fellépett a Roskilde-fesztiválon
is - lemezeit saját kiadóján (Micro Music) keresztül jelenteti meg.
A kritikusok szerint az Electric Eel Shock egyesíti a Black Sabbath-zsánerû
rock energiáit a manga-képregények humoros világával.
Visszajáró Sziget-lakók számára ismerõs vendég a moldovai Zdob si
Zdub. A zenekar akkor vált igazán kultzenekarrá, amikor a jól bevált
hardcore elemeket különbözõ népzenei elemekkel, román nyelvû dalokkal
tette még színesebbé és izgalmassá mûsorát a rajongók számára Belorussziától
Romániáig, ezzel megnyitva az utat Nyugat-Európa felé.
Az idei év egyik legjobb debütáló lemeze a Scissor Sistershez fûzõdik,
mely a New York-i art-pop szcénából robbant a világba. A zenekar
kifinomult zenéje zseniálisan ötvöz és utal, hol a Bee Geesre, hol
a Frankie Goes To Hollywoodra, hol Elton Johnra, hol David Bowie-ra,
hol a Queenre, hol Jimmy Somerville-re, hol hol Pink Floydot dolgoznak
át (Comfortably Numb) úgy, hogy közben olyan megaslágereket gyártanak,
mint a Laura, a Take Your Mama Out, vagy a Filthy Gorgeous.
A német punk rajongói bizonyára örömmel fogadják a Die Aerzte koncertjét.
A punkzenekar népszerûsége német nyelvterületen (és a VIVA-körzetben)
gyakorlatilag azóta töretlen, amióta egy berlini rockvetélkedõ nyerteseiként
10000 márkát kasszíroztak és egy kislemezt készíthettek még megalakulásuk
évében. Tavalyi mulasztását pótolja idén a Seeed zenekar, amely
ötvözi a reggae-t, a skat, a hiphopot és az elektronikus dubot,
mindezt pedig olyan elõadásban, melynek köszönhetõen Németország
legismertebb koncertbandájává lépett elõ. Itt lesz az Alkonyattól
pirkadatig és Desperados címû filmekbõl ismert zenekar, a Tito and
Tarantula is, melynek rendhagyó rockból, bluesból és hetvenes évekbeli
pszichedeliából kikevert "texmexrock" zenéje bizonyítottan
albumról albumra jobban szól. A Nagyszínpadon láthatja a Sziget
közönség sokak kedvencét, a Bloodhound Ganget is. Az idén új lemezzel
elõrukkoló banda zenéje öt amerikai suttyó punk-, funk-, pop-, metál-,
diszkó-, kamu-folk-rock-, és grunge-elemekbõl összehordott, szemérmetlen,
ám fõleg szemérmetlenül hatásos egyvelege. Fellép továbbá az elmúlt
évek talán egyik legizgalmasabb, legszellemesebb, legüdítõbb kommersz
popzenei ajánlata a Sugababes. Az elmúlt két évben két Cukorbabák-lemez
is készült: 2002-ben az Angels With Dirty Faces, 2003-ban pedig
a Three. A finn Rasmus minden bizonnyal az idei év egyik legnagyobb
tinisztárja a skandináv pop-metál-dark szekcióból - amolyan HIM-utód,
címlap-kompatibilis frontemberrel, kellõ mértékû ifjúsági depresszióval,
kellõ mennyiségû fülbemászó dallammal, továbbá az érzékenység és
a rockos hevület hatásos arányával.
A Nagyszínpad hazai fellépõinek sora meglepetéssel
is szolgál: a Szigetre összeáll a legendás Sex Action zenekar is,
bizonyára sokak örömére.
Világzenei Fesztivál a mûfaj legjobbjai
A mûfajában külön fesztiválként is megálló helyszín,
az idén djuice Világzenei Nagyszínpad, évrõl-évre a legjobb elõadókat
vonultatja fel. Az idei évben a szervezõk azonban még egy lapáttal
rátettek és minden eddiginél erõsebb programot állítottak össze.
Augusztus 4-tõl 11-ig a világzene itthon még nem látott legendás
elõadóit, a már ismert világsztárokat és a mûfaj legfrissebb erõit
látja vendégül a Sziget Fesztivál.
A Sziget Fesztivál djuice Világzenei Nagyszínpada
2004-ben is három lábon áll. Egyrészt jó szokása szerint bemutatja
azokat a legendás elõadókat, akik eddig még nem léptek fel Magyarországon.
Ennek jegyében kerül sor a hetvenes évekbeli fénykora után 2001-ben
visszatérõ szenegáli Orchestra Baobab, a kelta és nyugat-afrikai
idõutazásra csábító Afro Celt Sound System, továbbá a jamaikai roots-reggae
alapzenekara, a Misty In Roots, valamint a nápolyi dekomponista,
Daniele Sepe koncertjére.
Másrészt felvonultatja azokat a sztárokat, akik a legnépszerûbbek
Magyarországon. Újra hallható lesz így a Buena Vista Social Club
dívája, Omara Portuondo, aztán a rai-rock megteremtõjeként jegyzett
Rachid Taha és a New York-i avant-klezmer csúcsáról a The Klezmatics
zenekar. Speciális, az alkalomra szabott akusztikus-rebellis programmal
lép fel az angol Chumbawamba együttes, no és újra tarol a Los De
Abajo mexikói mariachi-salsa-ska-punkja meg a tuvai Yat-Kha ultrabasszus
sámánrockja. Rezesekbõl sem lesz hiány: Németországból a Mardi Gras
BB, Szerbiából a Boban Markovic Orkestar fújja, ami csak bele- és
kifér
S végül megismerteti a közönséggel az utóbbi évek felfedezettjeit
és legfrissebb erõit is. Maliból Rokia Traoré, Kanadából Lhasa,
Boszniából a Mostar Sevdah Reunion, Angliából az Oi Va Voi és Justin
Adams, Franciaországból az Orchestre National de Barbés, Lengyelországból
a Warsaw Village Band, Írországból a Kíla, Los Angelesbõl a kongói
Ricardo Lemvo csupa-csupa olyan név, amely most esetleg még ismeretlen
Magyarországon, augusztusban azonban minden napra jut belõlük felfedezés,
élmény, reveláció. Elvégre nem véletlen, hogy Rokia Traoré 2003
legnépszerûbb afrikai lemezét tette az asztalra (Bowmboi); hogy
az Oi Va Voi három hónapig vezette az európai világzenei rádiósok
listáját (Laughter Through Tears); hogy a Warsaw Village Band éppen
most kapta meg a BBC3 világzenei díját, de a hat évig hallgató Lhasa
visszatérése (The Living Road) sem kisebb szenzáció. Nem beszélve
Justin Adamsrõl, aki Robert Plant gitárosaként újabban nyakig merült
a mali bluesban.
Ne kelljen mondanunk, a djuice Világzenei Nagyszínpad
mindeközben a mûfaj hazai reprezentásairól sem feledkezik meg. Sõt.
A hét egyik kimagasló eseményének tekinthetõ, hogy a Sziget kezdeményezésére
összeáll az eredeti Kolinda együttes (Kiss Ferenc, Lantos Iván,
Dabasi Péter, Zsigmondi Ágnes) harminc év után, de terítékre kerülnek
az olyan mindennapos kedvencek is, mint a Vujicsics, a Besh o
droM, a Romano Drom, vagy a Bognár Szilviával, Palya Beával és
Szalóki Ágival súlyosbított Makám zenekar, ami pedig a friss erõket
illeti, aligha kell meggyõzõbb a már nemzetközi rangnak is örvendõ
Parno Grasztnál. S persze fejet hajtunk az erdélyi adatközlõ mesterek
elõtt is: Czilika Gyuszi és Codoban Dorel zenekarával Ökrös Csaba
muzsikál
Elekrtonikus-zenei Fesztivál - nagy nevek a
Globe Party-n
Az elektronikus zene rajongói idén sem csalódhatnak
a Sziget Fesztivál kínálatában. A Sziget Fesztivál legnagyobb sátrában,
a 2.700 m2 alapterületû elektronikus zenei helyszínen a nemzetközi
sztárparádé részeként itt lesz Paul Oakenfold (UK), a Lord Of The
Trance-ként emlegetett sztár, aki immár 11éve nem mozdul a DJ Mag
által legjobbaknak kikiáltott lemezlovasok élbolyából, és mellesleg
több mint húsz éve koptatja a lemezjátszókat. Fellép Josh Wink (USA),
aki egy személyben európai slágerlista-vezetõ, egy óriáskiadó leszerzõdött
mûvésze és folyamatos kapcsolatban van a dance fõáramlatával, ám
éppúgy rendelkezik az underground szcéna hitelességével. Láthatja
majd a közönség a drum and bass keresztapjaként ismert Grooverider-t
(UK), aki idén MC Verse-el érkezik a Szigetre. Szintén Globe Party
sztárja lesz idén a brit drum and bass szcéna kétségkívül napjaink
leg-innovatívabb szárja Adam F(UK), MC-E-LL-el kiegészülve. A rajongók
nem kis örömére fellép a Szigeten a detroiti születésû Derrick May
(USA), a techno mûfaj alapítója és a fõként remixeirõl (Garbage,
Madonna, New Order) elhíresült Dj és producer, a szintén detroiti
Felix Da Housecat (USA). Az idei felhozatalt erõsíti Jeff Mills
(USA), a Techno Atyjai, azaz Kevin Saunderson, Juan Atkins és
Derrick May hagyományainak méltó örököse, aki a detroiti hangzásvilág
új generációját alapozta meg és Stacey Pullen (USA), aki magáról
így vall: Lehet house, techno, tört ütem, bármi, ha a rezgései
stimmelnek lejátszom. Végül, de nem utolsó sorban, a Sziget Fesztivál
vendége lesz, a 8 éves kora óta zenélõ Junkie XL (NL), aki korábban
a Junkie XL formációjával a Prodigyhez csatlakozva meghódította
a legnagyobb nemzetközi fesztiválokat, s immár a progressive house
szcéna jelentõs képviselõje.
A stíluskavalkád fesztiválja WAN2 Színpad
A Sziget-látogatók egyik legkedveltebb programhelyszíne,
a változatos zenei stílusokat felvonultató, mindezt naponta tematikus
rendben bemutató WAN2 Színpad. Az egy hét alatt 56 produkciót hallhat
a nagyérdemû hazai és nemzetközi bandák fellépésével.
Itt lép fel a Freestylers, az új évezred dancefloor szenzációja.
Gitárok, teljes ritmusszekció, Dj Jay-Rock, Mc Tenor Fly, Mc Navigator
és breaktánc csoport, élõben a színpadon. 1998-ban, elsõ albumuk,
a We Rock Hard után, a Muzik Magazine, a legjobb zenekarnak választotta
õket. Rengeteg fellépés (MTV Party Zone), az Uprock EP és a Future
Sound Of UK2 remix-válogatás lemezek után, idén új albumuk jelent
meg, Pressure Point címmel, melynek bemutató turnéján a Sziget Fesztivált
is érintik.
Hallhatja idén a közönség a Fishbone (USA) koncertjét is. Az 1979
óta mûködõ Los Angeles-i székhelyû zenekar elsõ lemeze megjelenése,
1985 óta verhetetlen, a legjobb hibrid zenét játszó muzsikusok a
legjobb elõadással. A zenekar utoljára 2002-ben jelentkezett albummal,
egy koncertlemezzel - Live at the Temple Bar and More - amely elõrevetíti,
milyen lesz a Sziget Fesztiválon tartandó koncertjük: elementáris,
egyszerre punk és virtuóz, funkos groovy és reggae.
Biztos sokan emlékszik a nagyérdemû az Urban Dance Squad nevü formációra,
amely bár néhány évvel megelõzte a Rage Against the Machine-t, hangulatában
valahol a Beastie Boys és a RATM között tökéletesen megfért a polcon.
A zenekar frontembere RudeBoy, aki az egykori Junkie XL-ben (nem
összetévesztve az azonos nevû house DJ-vel) is rappelt, tavaly miután
felbomlott az U.D.S. úgy döntött, új tagokkal folytatja misszióját
a funk-rap-hardcore rögös útján. Ez a League of XO Gentlemen.
Az angol ázsiai underground egyik kiemelkedõ figurája elõször érkezik
Magyarországra új együttesével. Talvin Singh egyidejûleg korunk
egyik legtehetségesebb tablása és az angol ázsiai zenei élet egyik
legtekintélyesebb producere, az õ nevéhez fûzõdik az Anokha címû
bhangra válogatás illetve tablajátékát megannyi lemezen halgathatjuk
a Dub Syndicate-tõl Bim Sherman-ig. Most új együttesével a Sangat-al
érkezik Szigetre, hogy bemutassa milyen is az indiai breakbeat 2004
-ben. Roni Size Bristolba nõtt fel az ottani hip-hop szcéna berkein
belül. Bátyja lemezeivel már korán elkezdett helyi klubokban játszani.
Egyre több idõt töltött zenéléssel, majd 1992-ben barátaival (Krust,
Die, Suv) megalapították a V-Recordings kiadót, melyen a tipikus
bristoli hangulatú (mélyebb, szomorkásabb) drumandbasseket adtak
ki. 1997-ben, szintén barátaival és énekesekkel (bahamadia, dynamite)
kiegészülve megalapították a Reprazent zenekart, mellyel Mercury
díjat kaptak, és végig turnézták az egész világot. 1999 -ben újabb
formációba kezdett Roni Size, Breakbeat Era néven. Azóta is rengeteget
dolgozik, mint dj és mint producer egyaránt. Hazánkban többször
is fellépett Mc társával, Dynamite -al, de idén a Szigetre egy speciális
zenekari formációval és egy nõi Mc -vel Tali -val együtt érkezik.
A külföldi fellépõk között itt lesz még a La Caravane Electro (F),
akik elektronikus zenét (dub, drumandbass) és jazzt ötvöznek hagyományos
cigány és indiai motívumokkal. Hallható lesz továbbá a reggae-t
és skat játszó Beef (NL), a Dubians, tradicionális, hangszeres dub,
Franciaországból, a Vopli Vidopliassova (UKR), Ukrajna legnépszerûbb
és legjobb, ska zenekara. Koncertezik a Deti Picasso (RUS). Picasso
boldog lenne ilyen csodálatos gyermekekkel, hiszen zenéjükben érezhetõen
testet öltenek, mûvészetének vizuális elemei, melyek valóságosak,
extrémek és kaotikusak. A La Ruda (F) zenei stílusának alapvetõ
összetevõi a jamaikai ska, a pop, a rock és a punk. A La Familia
(F) a lélekre és testre ható ska és latin ritmusok, hihetetlen dél-francia
lendülettel, életkedvvel és hangszeres tudással adja elõ. Dj, perka,
elektronika, hangszerek és énekesnõ, jazz, funk, latin: ez a Hollandiából
érkezõ Zuco103.
Jegyárak:
HETIJEGY: elõvételben akár 8.000 forintot
is lehet spórolni!
A hetijegy, mely a kempingezési lehetõséget
is magában foglalja, június 15-ig - elõvételben - mindössze 4 napijegy
ára, tehát 16.000 Ft. Június 15-tõl 5 napijegy áráért lehet majd
még elõvételben jegyet venni, 20.000 Ft-ért, és a Fesztivál kezdetétõl
6 napijegy áráért, azaz 24.000 Ft-ért vásárolható a heti belépõ.
NAPIJEGY: egy jegyért sok program!
A Sziget Fesztiválra a napijegy (amit csak
majd a helyszínen lehet venni) 4.000 Ft, amiért naponta legalább
tíz nemzetközi sztár és több tucat hazai produkció közül válogathat
a látogató. A Sziget még mindig a kínálatához képest a legolcsóbb
szórakozási lehetõséget kínálja, ismerve, a hazai koncert-, színház-
és mozijegy árakat.
Ajálnott Link: SZIGET.hu
|