| Titkos
Bernadett
A riport egy Dreher óriásplakát
kampány fotózása elõtt, a MEOval szemközti
játszótéren készült.
Hogy kezdtél el sminkelni?
Jó régen, már tíz
éve, érettségi után a Képzõre
szerettem volna jelentkezni, középiskolában
irodalmi dráma tagozatos voltam és az elsõ
út eleve a Színmûvészeti vagy a Képzõn
a szcenika szak. Oda szerettem volna bekerülni, de nem vettek
föl és mivel a szak csak két évente
indul, hogy ne malmozzak otthon, megkerestem Sipos Zitát
aki szintén sminkes és egyben családi jó
barát. Hozzá kerültem, nála tanultam
meg az alapokat. Elkezdtem versenyekre járni, és
elég hamar nagyon jó eredményeket értem
el. Valahogy így indultam el
Nincs kozmetikus végzettséged?
De, elvégeztem azt is, anyukám jogász,
de korábban õ is kozmetikus volt és az õ
bíztatására végeztem el a két
éves kozmetikus iskolát, hogy legalább legyen
egy szakmám addig is amíg újra elindul a
Képzõn a szak.
Milyen versenyeken indultál?
Minden magyar bajnokságon részt
vettem, de ami nekem igazán áttörõ volt
az a Beauty verseny volt aminek a Magyarországi versenyét
a Beauty Hungary-t megnyertem és így kikerültem
a világ versenyre ahol második helyezést
értem el. Ezután már sorra jöttek a
külföldi munkák, egy évig folyamatosan
utazgattam.
És ezután mégis Magyarországon
horgonyoztál le?
Az
egy évi külföld után itthon ragadtam,
mert pocakos lettem, úgyhogy van egy kisfiam, aki most
három éves. Szóval három éve
fixen itthon, és azóta nagyon-nagyon intenzív
a munka.
Ez tény, hiszen minden újságban
látni a neved, most nagyon felkapott vagy a szakmában.
Szerencsére, de nagyon nehéz összehangolni
a munkát a magánélettel.
Hogy indultak be ennyire a dolgok? A világverseny
hatására?
Igazából már elõtte
is voltak munkáim a Zita tanítványaként,de
messze nem annyi mint most. Úgy öt éve van
ez a nagy hajtás az, hogy mindenhova hívnak. Igazából
azért, mert nagyon kevés jó sminkes van Magyarországon.
Sok sminkes van, de kevés az igazán képzett.
A jókat nagyon-nagyon foglalkoztatják, ami néha
erõnfelül sok is tud lenni. Nem csak magamról
beszélek, hanem a Gera Panniról, a Zitáról,
mindenkirõl aki név a szakmában. Õk
dolgoznak fõleg, mert öt-hat ember van a tûz
körül.
Mi ennek az oka szerinted? Mi a helyzet az
oktatással?
Vannak tehetségek, csak nagyon-nagyon nagy
rutin kell ahhoz, hogy az ember igazán jó sminkessé
váljon, még mi is tanulunk a mai napig, a gyakorlat
elengedhetetlen. Hiába vannak tehetségek, nincs
lehetõségük gyakorolni és enélkül
nagyon nehéz fejlõdni. Nekem szerencsém volt,
mert a verseny után már nagyon korán olyan
lehetõségekhez jutottam amik másnak 30-40-50
évesen adatnak meg.
Hogy mûködik egy sminkes verseny?
Egyáltalán hogy lehet két sminket összehasonlítani?
Az biztos, hogy szubjektív a megítélés.
A versenyre mindenki már elõre készül,
az adott témára saját modellen találja
ki a sminket, de a rangosabb versenyeken összekeverik és
újraosztják a hozott modelleket, hogy mindenki egy
idegen arcon is elkészítse ugyanazt a sminket. Persze
az egész idõre megy, általában 20-30
perc áll rendelkezésre. Tehát megadott témára,
megadott idõre, vagy sorsolt vagy hozott modellre megcsinálod
amit elképzeltél. Külön értékelik
a technikát, azt ahogy dolgozol, a modellt, a modellválasztást
és akkor ebbõl lesz egy összpontszám.
Ezt utána még bonyolítják, (én
is voltam zsûriben!) mert a legmagasabb és legalacsonyabb
pontszám kiesik, szóval nagyon nehéz nyerni,
nekem is pont ezért eleinte sok második és
harmadik helyezésem volt.
Mi a csúcs ebben
a szakmában?
Hát
az amit magadnak állítasz fel. Nincs csúcs.
Régen úgy dolgoztam, hogy mindent mindenáron.
Most már végképp nem, sokkal fontosabb lett
az, hogy összhangban dolgozzak másokkal. Ez nem egy
egyszemélyes produkció.
Van egy állandó csapat akikkel
együtt dolgozol?
Persze, és ez jó. Én csak
úgy tudok dolgozni, hogy ha szeretem azt a közeget
amiben dolgozom. Több klikk van, van aki újságoknál
dolgozik, van aki divatbemutatókon, van aki csak forgatásokon,
mindig egyegy csapat dolgozik az adott szakterületen.
Én szerencsére mindenhol kellek.
Neked személy szerint mi volt a legjobb
munkád, amit a legjobban élveztél vagy amit
a legsikeresebbnek gondolsz?
Minden amit feladatnak tudok hinni, az a klassz.
Akár egy sztár vagy egy színész sminkelésérõl
van szó, akár egy bemutatóról. Ha
kihívás tud lenni, akkor jó és izgalmas
a feladat. Akkor minden nap, minden munka a csúcsot tudja
jelenteni.
Megélsz a munkádból?
Szerencsére igen, sõt én
viszem a családot. De hát nehéz-látod
(a karikás szemeire mutat) napi több munka van, és
akkor az ingázás. Nem panaszkodom, mert hát
van akinek lehetõsége sincs. Vannak akiket túlfoglalkoztatnak
és vannak akiket egyáltalán nem.
Tanítással foglakozol? Vannak
tanítványaid?
Nem igazán. Van egy hivatalos Maszkos/Sminkes
Iskola az Ó utcában ahol a sminkes bolt is van és
ott óraadó tanárként dolgozom. A jobb
vagy érdekesebb sminkeseket, és azokat akik egy
adott irányt képviselnek elhívják
és õk órákat adnak. Nagyon sokan vállalnak
tanítványokat vagy azért kérnek pénzt,
hogy nézhessék õket munkaközben, de
nekem ez
Nem tudom. Nagyon sokan megkeresnek azzal, hogy
oktassam õket, de ez akkora felelõsség, meg
az árát is nehéz lenne megszabni. Nekem ez
a marketing vonal soha sem ment.
A sminkben is vannak szezonról-szezonra
központilag elõirányozott trendek amiket mindenki
követ?
Igazából igen, de emellett muszáj
megõrizni azt a technikát vagy irányzatot
amit te képviselsz és ezt kell össze összegyúrni
az aktuális trenddel.
Te milyen iskolát képviselsz?
Hát
A Titkos Berni iskolát?
Én egy kicsit fekete báránynak
számítok a sminkesek között. Ha látod
a munkáimat láthatod, hogy más mint amit
bárki más csinál. Mindenki más vonal,
mindenki máshogy dolgozik, másképp nyúl
az archoz, más eszközöket használ.
Az ötleteket honnan meríted? Külföldrõl?
Egy jó sminkes valahol érzi, hogy
azt az arcot, abban az évben, azzal az anyaggal, hogy kell
egy elkészíteni. Persze inspirációk
jönnek külföldrõl,
de együtt érsz, együtt újítasz
a szakmával, az anyagokkal. Furcsa, nehéz, mert
tényleg minden évben egy kicsit máshogy sminkelek
és újulok, de addig jó, és remélem,
hogy ez így marad.
Vannak kedvenc termékeid vagy márkáid?
Persze, mindenkinek vannak kedvenc termékei,
és én abszolút így is dolgozom, de
ebben egyáltalán nem vagyok merev, nem ragaszkodom
egy-egy márkához. Ha valami adott de lecseng, nem
veszem vissza. Mindig azt használom ami új és
beválik. Van kedvenc márkám, de ahhoz se
ragaszkodom, nem skatulyázom be. Mindent termékcsaládból
használok dolgokat, a dekorkozmetikumoktól kezdve
a flmes dolgokig, a Shiseidot, a Chanelt, mindent.
Egy fotózáshoz te találod
ki, hogy milyen legyen a smink?
Ma ez már összmunka. Volt egy idõszak
amikor akármit kértek én azt csináltam
amit én akartam, és ezt nem szabad. Egy idõ
után azt vettem észre, hogy már nem mernek
hívni. Volt egy összepakolós idõszakom,
hogy ha nem tetszett nekik a munkám, akkor elmentem és
otthagytam az egészet. Nagyon más voltam. Most már
figyelem, hogy mit szeretne a stylist, a megrendelõ, ha
épp külön van, mit kíván az adott
ruha, mit tud a lány arca. Ezeket kell összegyúrni,
egy picit figyelve mindenre, úgy, hogy mégis legyen
benne egy csavar, mert fantasztikus dolgokat lehet csinálni
egy arccal.
Most mik a trendek?
Most minden megy. A nagyon szép, a nagyon
csúnya. Én most már egyre visszafogottabb
sminkeket készítek. Inkább próbálok
az alapozókkal, az árnyékokkal, az arc plasztikájával
játszani és nem a színekkel meg a harsogással,
azon egy kicsit túl vagyok.
Mik a terveid, az álmaid?
Most megint utazgatós terveim vannak. Remélem,
hogy sikerül is. Szeretnék egy kicsit pihenni, most
nagyon a végét járom, ez tényleg látszik
is. Kivenni egy-két hetet ha tudok, mert most már
tényleg évek óta, sõt öt éve
nem pihentem, nem nyaraltam és egyfolytában ez a
daráló életmód kiveszi az ember erejét.
Egy évben kétszer van holtpontom, most ez a második.
Télen egyszer úgy karácsony körül,
szilveszterkor és most nyáron, ilyenkor általában
meg is betegszem. Úgyhogy muszáj pihenni.
Hogy szerzed a munkáidat, vagy most
már téged keresnek meg?
Nekem nagyon nagy szerencsém volt. Én
soha, csúnya ezt mondani, de ezért is lógok
ki egy kicsit, egy szalmaszálat se tettem keresztbe, mindig
hívtak valamiért. Remélem azért amit
csinálok
Milyen munkáid lesznek amikkel tudsz
utazgatni? Külföldi újságoknak fogsz dolgozni?
Igen. Nagyon szeretem az ilyenfajta munkákat.
A fotózások nagyon pörgõsek, elsõsorban
persze az ember az anyagi oldalt figyeli, én legkevésbé
ezt tudom, ezt meg kell még tanulnom. A magazinoknál
azért szeretek dolgozni, mert ezek a legkreatívabb,
és egyben a leggyorsabb munkák. Nincs az, hogy leragad
az ember, nem vesz el annyi energiát, de mégis ez
a legcsillogósabb része nekem. Van aki nem
szeret magazinozni. A forgatások is (elsõsorban
reklámfilmekhez) nagyon érdekesek, végeredményben
minden munka, a kisebb fotózások is akkor jók
ha azt tudod hinni, hogy a stáb tagjai szinte a családtagjaid,
ha kellemes a légkör és ha szív van
a munka mögött. Ha csak az anyagi oldalát nézném
vagy azt, hogy minél hamarabb túl legyek rajta,
úgy ezt a szakmát nem tudnám csinálni.
Egy átlagos napod hogy néz ki?
Felkelek reggel, a munkától függõen
ez gyakran hajnalban van, kakaót fõzök a kicsi
fiamnak, megpuszilgatom, általában fél óra-óra
amire elenged, aztán elkezdõdik a rohanás,
beindul a gépezet. Pörgök estig aztán
ugyanúgy kakaó, mese, puszi, alvás.
Ezt meddig lehet csinálni ilyen feszített
tempó mellett?
Jó lenne egy picit megnyugodni. Azt a biztonságérzetet
érezni amit úgyse fogok soha. Nem tudhatod hogy
mi lesz holnap, hogy lesz-e munkád, én se tudom.
Abba a hibába viszont nem akarok esni, hogy csak a bizonytalanság
miatt belevesszek a darálóba, inkább próbálom
egyensúlyban tartani a dolgokat. Ez jól hangzik,
de ez most nem annyira megy
Vannak kedvenc modelljeid?
Persze. Az Attractive-os modelleket nagyon szeretem.Van
akit nagyon kedvelek, van akivel tartom is a kapcsolatot, gyakran
beszélgetünk. Van akinek érdekes az arca és
látok benne valamit és azért kedvelem. De
minden arc tud érdekes lenni. Egyszer kérdeztek
egy TV riportban, hogy milyen arcot jó festeni? Hát
minden arcot jó festeni, mindenkinek van szeme, szája
,
de igazából tényleg mindenki szép.
Te azt akarod megmutatni ami benne van egy
arcban vagy szebbé akarod tenni?Mi a cél?
Ha
eleve a modell szép vonalaira figyelek, akkor már
ha csak lealapozom, és azt hangsúlyozom akkor is
szebb lesz az összhatás. Volt egy idõszakom
amikor a torzítást, a drasztikus csúnyítást
kedveltem, nagyon erre helyeztem a hangsúlyt, de már
ezen is túl vagyok. Az is érdekes, az is tud feladat
lenni, de már nem mindenáron. Most már inkább
az érdekel, hogy egy arc szebb legyen, vagy az amit a személyiségébõl
meglátok és próbálom azzal összhangba
hozni a sminket.
Te szabadúszó vagy?
Igen, nem vagyok sehol állandó munkatárs,
nem is tudnék az lenni. Hívtak sokfelé, hívtak
a magyar televízióhoz vezetõ sminkesnek,
de ez nem való nekem. A csapatszervezés, a marketing
része ott fõleg ez az ami fontos és én
erre képtelen vagyok. Ezeket meg kell tanulni, és
ki tudja, lehet hogy ötven évesen ez jó munka
lesz, de most bele halnék, szó szerint.
Most milyen fotózásra készülsz?
Ez egy óriásplakát kampány
ami nekem technikailag nem kihívás, de két
év alatt harminc plakátról van szó
és ez a folyamatos része érdekel.
Mi jelent kihívást?
Hát lealapozni egy arcot nem kihívás,
de megváltoztatni egy arcot, vagy pont az egyensúly
a harmónia megtalálása, vagy a maszkos dolgok
az izgalmas. Itthon nehéz a tudás technikai részét
csillogtatni, mert nincs rá szükség. Igazából
egy kevésbé jó sminkes is bõven megél.
Két-három smink kell itt Magyarországon,
többre nincs igény.
Egy sminkes hogyan fejleszti tovább
a technikai tudását?
A
mindennapos gyakorlattal, azzal, hogy megfigyel, hogy érdeklik
a trendek, érdeki a divat. Azzal, hogy nyitott marad és
nem ragad le, nem fásul bele abba amit csinál.
Vannak mestereid?
Persze, a Sipos Zita abszolút ilyen nekem.
Aki még toposzon van Magyarországon számomra
az a Gera Panni. Mindenki inspirál mindenkit, mindenki
tudja, hogy a másik egy saját vonal és nem
ütközünk, mindenki más. Mindenki máshogy
használja az ecsetet, máshogy alapoz, más
a kedvence, más trendet követ.
A mostani trendek közül te mit kedvelsz?
Igazából mostanában a legszivesebben
egy szép vagy érdekes arccal dolgozok, amit ki se
kell festeni, ahol épphogy csak a csontokra és az
izmokra kell figyelni és azokkal lehet játszani.
Ezt a no make-up irányzatot kedvelem. A színekbõl
is egy kicsit sok. Az a legnehezebb amikor egy bemutató
után ahol 3 óra alatt 30 modellt kell kisminkelni
éjjel is arról álmodsz, hogy folyamatosan
satírozol. Inkább a plasztikusság érdekel,
hogy hogyan változik egy arc.
Egy bemutatón hogy sminkelsz?
Jó esetben odamegyek és végigsminkelek
mindenkit. Többféle bemutató van itthon. Az
Haute Couture bemutatókra vagy amikor egy tervezõnek
van egy grandiózusabb bemutatója akkor ez a felállás.
Reggel odamegyek és akkor az idõre beosztott modelleket
szépen kisminkeljük. De nem ez a jellemzõ,
általában egy kis sarokban, fény nélkül,
2-3 óra alatt kell 30 modellt elkészíteni,
ez a daráló része.
Vannak asszisztenseid?
Van egy pár ember aki szokott segíteni,
de igazából úgy jó asszisztensekkel
dolgozni, mint ahogy az külföldön mûködik,
hogy az ember tényleg mindenhova viszi õket és
akkor egy modellt egy ember készít el, a fõ
modelleket pedig a vezetõ sminkes. Itthon ennek nincsenek
meg se az anyagi feltételei se a megfelelõ körülmények.
Egy kis lukba nem tud az ember asszisztenst vinni. Ha meg nem
tud a kezed alá dolgozni vagy nem vagytok összeszokva,
az szinte rosszabb mintha nem is lenne.
Az, hogy esetleg egy iskolát alapíts
nem tartozik a vágyaid vagy terveid közé?
Ez nagyon nagy felelõsség. Ha át
tudnám úgy adni, vagy tudnék egy emberrel
annyit foglalkozni, mert ha a mindennapjaimat nézem, nincs
annyi idõm, energiám és lehetõségem,
hogy olyan felelõsséggel azt tudjam mondani annak
a tanulónak, hogy persze, gyere, megtanítalak. Mert
nem tudom, és ezt hazugságnak élném
meg, hogy gyere, ennyibe kerül és sminkes lesz belõled.
Ezt a hazugságot sok iskola megcsinálja helyettem.
Én inkább úgy vagyok ezzel, hogy ha valaki
felhív és már valamilyen szinten van, mert
általában úgy keresnek meg, hogy mindenki
már valahol tanult és vagy csalódott vagy
szeretne egy lehetõséget vagy csak mert ismeri a
munkámat és szeretne tõlem tanulni, akkor
azt mondom, hogy ha megvan a technikai alapja akkor szívesen
terelgetem, megnézem, vagy jöjjön el, nézze
meg, hogy tõlem mit tanulhat, nézzen meg más
sminkeseket is. Igazából így tud valaki jó
lenni, hogyha nem betanul sminkeket, hanem figyeli a többieket
és kialakítja a saját világát,
a saját vonalát. Én inkább azt mondom,
hogy én abban segítek, hogy ha valamelyik munka
nekem erõn felül van, akkor akkor adja meg a számát
és azt átadom.
Mostanában már válogatsz
a munkák között?
Igen, megpróbálok. Nagyon
nehéz itthon, amiatt, hogy ilyen családias a szakma,
nekem nehezebb dolgom van mint egy pályakezdõnek.
Gyakran felhívnak, hogy Berni ennyi van rá, csináld
meg légy szíves, as többit majd ekkor meg ekkor
és akkor nincs lehetõségem nemet mondani.
Igazából amúgy se nagyon tudok nemet mondani,
ez így egy képtelenség. Mindig ugyanazokkal
az emberekkel dolgozom együtt, már ismernek meg körbe
forgolódom, úgyhogy nem lehet nemet mondani. Vagy
konfliktus lesz belõle, vagy megbántódik
az illetõ, ilyenekre is figyelni kell. Kicsi azért
ez a magyar szakma.
Shashee
|